Rólam

Juhász Ágnes vagyok. 

A debrenceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végeztem matematika-fizika tanári szakon. 1989-ben már az egyetemi tanulmányaim utolsó évében elkezdtem tanítani Budapesten a Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskolában. Ezzel egyidejűleg már az első magántanítványaimat is elkezdtem tanítani. 

Erősségem az, hogy a diákjaimmal megszerettetem a matematikát és megmutatom nekik, hogy nincs lehetetlen, ezt is meg lehet tanulni és az érettségin olyan eredményt is el lehet érni, amelyről előtte még csak nem is álmodtak. 

Pályafutásom során másfél évet éltem Londonban, ahol volt lehetőségem az ACS Hillingdon nemzetközi iskolában betekintést nyerni az International Baccalaureate (IB) Diploma Program matematika oktatási módszertanába. Visszatérve Magyarországra újra csatlakoztam korábbi munkahelyemhez, amely akkor már új helyszínen és új néven (Budai Középiskola) működött tovább.

2020-ban a pandémia alatt fejlesztettem ki online matematika oktatási módszereimet. Olyan eszközöket sikerült beszereznem és használatukat elsajátítanom, amelyek lehetővé teszik azt, hogy online környezetben is ugyanolyan színvonalon tudjam folytatni a tanítást, mint személyesen az iskolában. Igaz ez az algebrára, a függvényábrázolásokra és a szerkesztésekre is. Diákjaimtól mind az iskolában, mind a magánórákon olyan jó visszajelzéseket kaptam, hogy elhatároztam, hogy a pályafutásomat magántanítványok oktatásával, a matematika iránt érzett szeretetem átadásával fogom folytatni.